Budapest, Szent István park 35.
Tumpek György (George Tumpeck):
Utolsó kívánság
Csak egy levest akartam enni,
Az éhség mardosta gyomromat.
Nem volt tányér, és nem volt leves
A Szent István parki fák alatt.
Nem volt lakás, becsület kevés,
Hitelbe enni nem volt divat
Tavasszal, ősszel, gyakran télen
A Szent István parki fák alatt.
Voltak könnyek, örömök néha,
Esténként lámpa mutat utat,
Csend világa, magányos élet
A Szent István parki fák alatt.
Kopott padokon mélyen alva
Kergettük az édes álmokat,
Volt ott lakás, leves és tányér
A Szent István parki fák alatt.
Álomvilág megszépít mindent,
Eszembe jutott egy gondolat,
Itt aludnám az örök álmot
A Szent István parki fák alatt.
Tumpek György (George Tumpeck):
Régi padokon
A Szent István parkban, a Zsákhordó mögött
a bokroknál állnak azok a padok,
hol szerelmes csókcsaták gyönyörét lesve
a bronzszobor állva, csendben hallgatott.
Néha elpirult, de sosem mozdult,
Esőben, hóban csak állt a helyén,
minden tavasszal új lányok jöttek,
sóhajtva egyet, lehunyta szemét.
Pedig, ha egyszer mesélni tudna,
kiönteni szívét, hogy miket hallhatott,
együgyű vallomások buja káoszában
csak sejteni tudjuk, mit is láthatott.
Megesett lányból a „tisztelt anyuka”,
a ledérből lett a „kedves asszonyom”,
a Zsákhordó előtt esett meg az eset,
a barnára festett régi padokon.
Közös titkukat még mindig őrzik
és lányukat óvják a kedves anyukák,
de a nagymama is ellátogat néha,
pórázon vonszolva a sánta kutyát.